• Dublino marketing stratégia készítés - Doppio Creative esettanulmány

Dublino

Nemzetközi marketing stratégia tervezés és megvalósítás

Az előzmények

A Dublino hazánk meghatározó vendéglátósbútor gyártója és nagykereskedője, illetve ma már nemzetközi szereplő is, amely külön irodával rendelkezik Ausztriában, Csehországban és Szlovákiában, valamint jelen van a romániai piacon is. Amikor az ember Magyarországon betér egy dizájnos étterembe vagy kávézóba, nagy eséllyel Dublino széken ülve fogyasztja el a menüt.

Kihívás

Családi vállalkozásként a Dublino folyamatos és ugrásszerű fejlődését, amit strapabíró és minőségi termékeinek széles palettája és az ügyelek példás kiszolgálása táplált az évek során, nem követte ezzel párhuzamosan korszerű marketing tevékenység. Néhány éve azonban felismerték, hogy a további magyar, illetve régiós terjeszkedés nagyobb erőfeszítéseket kíván ezen a területen is. Ekkor a cég nem rendelkezett kiforrott arculattal, nem voltak fejlett marketing kampányai, különösen nem online téren, ami volt, az pedig jelentős grafikai és kommunikációs fejlődést igényelt. Így jutottak el hozzánk, mint online marketing ügynökséghez 2017-ben.

Dublino marketing kreatívok - Doppio Creative referenciák

Nemzetközi marketing stratégia készítés

Az első és legfontosabb lépés az volt, hogy a Dublino nemzetközi marketing stratégiájának megalkotásával irányt szabjunk a közép- és hosszútávú fejlődésnek.

A stratégia részeként elkészítettük magyar és nemzetközi kitekintésben is a komplex piackutatást és versenytárselemzést. Felmértük a régiós piacokat, megnéztük a hirdetési versenyt minden érintett országra, és így már tudtuk, hogy mekkora költségvetéssel tudunk hatékonyan megjelenni a hirdetői piacon elsősorban a Google Ads és Facebook Ads kampányok révén.

A stratégia részeként kezeltük az arculattervezés folyamatát is. A meglévő logó áramvonalasításával kezdtük, majd a vállalat méretéhez és stílusához méltóan illeszkedő nagyvállalati arculatot hoztunk létre. Célunk egy skandinávok által ihletett, minimál dizájn irányából induló megjelenés volt, de azt is szem előtt tartottuk, hogy az egyedülállóan széles termékpalettát is be tudjuk mutatni az új vizuális eszközökkel.

A kommunikációnál azoknak az eszközöknek a meghatározása volt a cél, amik a vendéglátós bútorok jól körülhatárolható célcsoportjainál, kizárólag B2B célzással is hatékonyan használhatóak. Ezeket tartottuk szem előtt a közösségi média marketing és az online hirdetés menedzsment kampányok stratégiai tervezése során egyaránt.

Azért is szerettünk nagyon ezen az anyagon dolgozni, mert mint a fentiekből is látható, a Dublino vállalati online stratégia tervezése során az marketing ügynökségi kompetenciáink szinte teljes tárházát felvonultathattuk. Következő lépésként, miután mindent előkészítettünk, jöhetett a megvalósítás.

Marketing kommunikáció, online kampányok és grafikai tervezés

Az indulás óta eltelt közel 3 év alatt számtalan kampányt vittünk végig, követve a vendéglátóipar szezonalitásait (kültér-beltér, rendezvények stb.), évről évre megújult mondanivalóval, illeszkedve az aktuális trendekhez és a folyamatosan változó kínálathoz.

Az évi nagyjából 5-6 nagyobb, illetve rengeteg kisebb kampányt többek között kreatív tervezéssel, vizuális anyagok készítésével, szövegírói munkával, hirdetési kampányok támogatásával és landing oldalak fejlesztésével segítettük a hazai központ és a régiós leányvállalatok számára.

Elért eredmények

A számos kihívó ellenére a Dublino nem csak megtartotta piacvezető pozícióját, hanem az elmúlt években is folyamatosan növekedett belföldön és a külföldi piacokon egyaránt. A szintlépés minden szempontból megtörtént, így nincs már akadálya a még ambíciózusabb célok elérésének.